A zenekarról


"Calpurnia egy négytagú együttes Vancoverből (Kanada). Vezetője Finn Wolfhard, aki a 'Stranger Things'-ben és az 'AZ'-ban játszott szerepeiről ismert. 
Finn és a dobos Malcolm Craig egy videoklip forgatásán találkozott először, és azonnal megtalálták a közös hangot. Ez az összhang vette rá Ayla Tesler-Mabe-et  és Jack Andersont, hogy csatlakozzanak a bandához. Így, köszönhetően mindannyiuk kétségtelen szenvedélyének a zene iránt, a Calpurnia nevű zenekar megalakult. 
A banda bemutatkozó albuma 2018-ban jelent meg, Cadien Lake James (Twin Peaks) közreműködésével a Royal Mountain Records (Mac DeMarco, Alvvays, PUP) kiadásában." (A zenekar hivatalos oldaláról másolva és fordítva)


Miért pont "Calpurnia"?

 "Egyáltalán ez egy létező szó?" Merülhetett fel sok rajongóban a kérdés, mikor először hallotta a zenekar nevét. A szó bizony létezik, sőt, jelentése is van: Calpurnia ugyanis Harper Lee írónő regényének, a Ne bántsátok a feketerigót! című könyvnek az egyik szereplője. 
A művet mind a négyen nagyon kedvelik, és szerintük Calpurnia karaktere nagyon alulértékelt- ezért is választották ezt a nevet indie-rock bandájuknak.
Mindezt Finn mondta el egy szereplése alkalmával, amikor a The Tonight Show-ban beszélgetett Jimmy-vel.
Itt található a teljes interjú:

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el